Óvatosan jön a tavasz. A kertek alatt lopakodva. Csípős reggeleken, hűvös estéken, borongós nappalok alatt, szinte láthatatlanul.
A természetet nézem, egymás után pattannak ki a bokrok, fák rügyei. A cseresznye már virágzik és a kökény is bimbódzik, madárfütty veszi körül a téli csendhez szokott lelket.
És elért hozzánk a „kínai tavasz” is, egyre több teaház kínálja az új tavasz, friss teáit.
Egyelőre még a régit fogyasztjuk, (mennyire bírja még?), hűvösebb napokon előkerül a puer, megmelenget… de a szívünk már a zöldek, wulongok felé húz. Így egyre gyakrabban nézünk körül a „zöldpolcon”: mi akad még?
Érezzük, hogy hűvösen felemel és a szemlélődésre tanít. Egyszerre vagyunk kint és bent: testben és a térben.
Tettre kész - éber - nyugalom - ölel - át.